Szárazépítés vizes helyiségekben – Építőlemez az Austrothermtől

Egyre kevésbé szeretünk falazni. Ahogy a pincefalak szigetelésvédő falát is ma már inkább szivárgó műanyag lemezzel és hőszigetelő táblákkal helyettesítjük, úgy a lakásban is teret nyert a szárazépítészet. Eleinte a „száraz” jelzőt nem csak arra érthettük, hogy habarcs nélkül, szerelt technológiával alakítjuk ki a válaszfalakat, de arra is, hogy nedves helyiségekben a gipszkarton nem volt alkalmazható. Majd az impregnált, zöld gipszkartonokkal már a fürdőszobában is használhattuk ezeket a megoldásokat, de a szokásosnál nagyobb páraterhelés (tartós, 100% relatív légnedvesség) esetén még mindig más megoldást kell keresnünk.
Olyan anyagra volt szükségünk, ami egyáltalán nem érzékeny a nedvességre, és kellően nagy méretű táblákban is gyártható, továbbá ebben a méretben is stabil, sérülésre nem hajlamos, de jól feldolgozható, a szokásos szerszámokkal alakítható.
Az Austrotherm UNIPLATTE® építőlemezek kiválóan teljesítik ezeket az elvárásokat, sőt még többet is.
A kétoldalt üvegháló-erősítésű ragasztótapasszal bevont táblák 4 mm-től 120 mm-es vastagságig állnak rendelkezésre, melyek közül a célnak megfelelő változatot kell mindig kiválasztani.
A 4 mm és 20 mm közötti vastagságú termékek elsősorban csempe- és lapburkolatok vékonyágyas fektetésének aljzatai, ezen belül a gipszkarton lemezek járatos, 12,5 mm-es vastagságával megegyező elemek lehetővé teszik az anyagváltást úgy, hogy a sík tartása ne okozzon gondot. A vastagabb táblákat falak és padlók burkolására alkalmazzák nedves helyiségekben, szükség esetén vízszigeteléssel kiegészítve, de ideálisak beépített bútorok és egyéb szerkezetek, belsőépítészeti dekorációs elemek kialakításához is. Végül kihasználva az XPS lemezek jó hőszigetelő képességének köszönhetően – szemben a gipszkartonnal – a vastagabb lemezek akár hőszigetelési funkciót is el tudnak látni.
A táblák kézifűrész vagy tapétázókés segítségével gyorsan és egyszerűen vághatók. Az íves formákat dekopírfűrésszel vágják ki a kívánt alakra.
A szokásos építőanyagok a közvetlen ragasztáshoz megfelelő alapfelületet biztosítanak. Szükség esetén alkalmazzunk mélyalapozót!
Kevésbé hordképes szerkezetre csavarokkal vagy tányéros dübelekkel kell rögzíteni a lapokat. Az UNIPLATTE® lemezek fa vagy fém tartószerkezetre is elhelyezhetők mind új válaszfalak, mind régi falak burkolása esetén.
Alkalmazási lehetőségek:
» Fal- és padlófelületek burkolására száraz és nedves helyiségekben felújításkor és új építésnél.
» Új belsőépítészeti elemek építéséhez, például beépített mosdók, polcok, lépcsők, víztartályok, tálcák, íves burkolatok stb.
» Fürdőkádak burkolása vagy mosdóállványok is könnyen kialakíthatók a lemezekkel.
» Válaszfalak építéséhez, például zuhanyzókban, mosdókban stb.
» Gépészeti vezetékek eltakarásához.
» Szükség szerint vízszigeteléssel együtt alkalmazható.
» Kültéri alkalmazásra is (pl. erkélyelválasztó fal).

További információ az Austrotherm Uniplatte lemezekről.