Vikár Andrással beszélgettünk 2023-ról

Milyen volt a 2023-as év, azt hozta munkákban, amit év elején elképzeltetek?

Minden év csak részben hozza azt, amit előtte elképzelünk, ritka, hogy az átfolyó munkák meghatározóak, vagy hogy pontosan tudjuk, hogy milyen kihívás vár ránk. Bár állandó belső fejlesztésünk és startégiánk mindig van, túl sokat nem tervezünk előre, inkább igyekszünk minden helyzetet a lehető legrugalmasabban kezelni. A Lukács Istvánnal közösen alapított és vezetett iroda karakterét, szellemét és munkáit ma már a nálunk dolgozó sok nagyszerű fiatal építésszel közösen határozzuk meg, így az alábbiakban említett épületek, tervek közös munkáink, amire külön-külön, de együtt is büszkék vagyunk.

Melyik volt az év legkedvesebb tervezési munkája? Mutassátok be az épületet!

Idén több volt a koncepcióterv és a pályázat is. Bátran mondhatom, hogy – miután egyik témában sincs még eredmény – mind a zsámbéki templom és környezetének megújítása, mind pedig a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ pályázatán való részvétel nagy élmény és élvezet volt számunkra, az eredménytől függetlenül. Ezeket később talán majd megnézhetik valahol az olvasók… Ha valami konkrétabbat kell kiemelnem és bemutatnom a fentieken túl, akkor egy-egy tervfajtához kötődően az idei év legizgalmasabb munkái a következők voltak:

Bp. II., Akadémia Park, pályázat. Az Akadémia Parkkal már sok éve foglalkozunk. Itt valósult meg jó tíz évvel ezelőtt a talán legjobb régi-új épületünk az Officium Irodaház. Ezúttal nem nyertünk, pedig a tervben minden tapasztalatunk és tudásunk benne volt.

Bp. XII., Árnyas Lakópark, kiviteli terv. Meghívásos pályázaton nyertük el a munkát. A tervezésnél a legfontosabb az volt, hogy a terület jellegét megőrizve határozzuk meg a beépítést, a terepre illesztést és az épületek karakterét. Az engedélyezésnél a kerülettel együttműködve értelmeztük, finomítottuk a tervet. Most a kiviteli tervekben kell a minőséget megőrizve a részleteket gondosan megfogalmaznunk.

Gödöllői bölcsőde, építés alatt. Egy országos, bölcsődei mintaterv pályázati sikerünk nyomán vehettünk részt egy meghívásos versenyben, ahol mi kaptuk meg a megbízást a várostól. A kissé rendhagyó, újító térszervezésű épületről reméljük, hogy sikert arat és a pénzügyi és kivitelezési nehézségek ellenére jó minőségben kerül befejezésre.

Hogy látjátok az építészek, az építőipar helyzetét 2023-ban?

Az átlagosnál nagyobb a bizonytalanság. Egyértelmű a lassulás és néhol a megállás. A körülmények is nehezebbé váltak. Már régen megtanultuk, hogy hol fent, hol lent és a gyengébb időszakokat jobbak követik és fordítva. Ezért is fontos, hogy a szakmába vetett hitünk mindig változatlan és töretlen, így az építészeti minőségből az aktuális nehézségek ellenére sem engedünk. A hátrányokból előnyt kovácsolni továbbra is a fő tevékenységeink közé tartozik.

Milyenek a 2024-es kilátások?

Mi mindig optimisták vagyunk. Mint általában, most is több folytatható vagy indítható projekt is van az asztalunkon.

Mi volt a 2023-as év legjobb pillanata az építészetben, a legemlékezetesebb építészeti élményed? Melyik 2023-as épület nyerte el a tetszésed leginkább a világban?

Saját munkánkkal kapcsolatban talán a Balatonfüredi Modern Műtár (MOMÜ) átadása volt a legnagyobb idei élmény számomra. Ez a projekt sok-sok pozitív energia ritka együtt állása mellett született, amiből így egy igazi közösségi, kulturális létesítmény jött létre. Ilyen csak néhányszor adódik egy építész életében. Igazi sikertörténet. Köszönet Balatonfüred városának, Bóka Istvánnak, a Szöllősi-Nemes házaspárnak, a kivitelező V-Ber Kft.-nek és persze mindenkinek az irodai csapatban.

A világban sajátos folyamatok zajlanak: az építészet a high tech és a passzivház, a médiaképesség és a szerény funkcionalitás szélsőségei között, vagy ha jobban tetszik kettősségében keresi az új utakat. Közös nevező már nincs, ahogyan irányadó stílus sem, csak eszköztárak. Az élményeim is ennek megfelelően sokszínűek és valószínűleg csak rám vonatkozóak. Idén egy újabb New York-i úton éppen ezt a sokszínűséget kerestem és csodáltam meg a Central Park déli oldalán gombamód szaporodó, egymásra licitáló magasházakban, a High Line új környezetében, az Edge szédítő teraszának extravaganciájában, a MOMA megújult tereiben vagy éppen a mesterséges Little Island közösségi szigetén.

Van-e valamilyen hagyománya a karácsonyi készülődésnek a ti irodátokban?

Igen, persze. Már december elején megjelennek a fények az irodában… Általában december 20-án zárunk és az utolsó munkanapon együtt koccintunk az ünnepekre, az új évre, a további sikereinkre és ebédelünk valahol a város forgatagában…Jó ilyenkor egy percre visszapillantani, mielőtt újra csak előre tekintünk.

Ha építészethez kapcsolódó karácsonyi ajándékkal kéne meglepned valakit, mi lenne az?

Én régimódi, könyvgerinc-szagolgató olvasó vagyok. Szerintem nincs jobb, mint kézbe venni egy épületekről, építészetről, építészekről szóló könyvet. Ezt az érzést remélve szánnék egy jó építészeti könyvet annak a valakinek, akiről a kérdésben szó van. Nagyvonalúbb olvasatban és személytől függően egy közös utazást ajánlanék…

Vikár András DLA
Ybl- és 3× Pro Architectura-díjas építész
Vikár és Lukács Építész Stúdió
www.vikluk.hu