Együttműködési megállapodást kötöttek építészeti szakmai szervezetek december 13-án az „Országépítés-konferencia” című konferencia alkalmából Budapesten a Pesti Vigadóban.
Az együttműködési szándéknyilatkozatot az Magyar Művészei Akadémia, az Építési és Közlekedési Minisztérium (Lánszki Regő), az MMA Építőművészeti Tagozata, a Magyar Építész Kamara (dr. Hajnóczi Péter), a Magyar Építőművészek Szövetsége (Krizsán András) és a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Építőművészeti Osztálya írta alá. A megállapodást az MMA részéről Turi Attila, az MMA elnöke és Salamin Ferenc, az Építőművészeti Tagozat elnöke látta el kézjegyével.
Az együttműködés alapján a magyar építészeti élet meghatározó szakmai szervezeteinek vezetői kinyilvánítják, hogy „a környezetalakítás kulturális közügy és olyan társadalmi tett, amely meghatározza korunk és a következő generációk közérzetét, egészségét, jó ízlését és helyidentitását”.
Céljuk, hogy a magyar építészetről szóló törvény szellemében egyszerre szolgálják a magyar építészeti örökség gazdagodását, illetve támogassák az építészeti minőség javulását, hogy a magyar építészet megfelelő válaszokat adjon a 21. század feladataira.
Emellett rendszeresen tanácskoznak, a döntésekről egymást tájékoztatják, a közös álláspontot egységesen képviselik.
A tanácskozásokra közös elhatározással más szervezetek vagy személyek eseti bevonását is kezdeményezhetik.
Lánszki Regő országos főépítész, az ÉKM államtitkára hangsúlyozta: „először történik meg, hogy a magyar építészeti élet meghatározó szakmai szervezetei közösen úgy döntenek, rendszeresen tanácskoznak és egységesen képviselik a közös döntéseket. Ezzel az aláírók méltón szolgálják Kós Károly emlékét is, akinek emlékét és gondolatiságát megidéző konferenciához kapcsolódott a megállapodás létrejötte”.
Ebben a szétszabdalt világban az építészeknek példát kell mutatniuk együttműködésből „hiszen, ha a szakma szabályai szerint bármilyen esztétikus és bravúros épületet terveznek, annak illeszkednie kell a környezetéhez, párbeszédre kell lépnie más művészek alkotásaival”.