Álmodozunk… – Fészek Református Óvoda, Debrecen

Ady Endre: Álmok után
Gyermek vagyok. Temetőben
Tarka szárnyu pillangókat kergetek,
Átrohanok könnyü szívvel
Sok besüppedt, elfelejtett sír felett.


Gyermek vagyok. Megfürösztöm
A ragyogó napsugárban lelkemet,
Nem látom a hervasztó őszt,
Csak a fényes, napsugáros életet.


Gyermek vagyok, kinek lelkén
Minden napfény, minden sugár átragyog,
Eltemetek, elfelejtek
Minden sebet, minden régi bánatot.


Gyermekszívvel elfelejtem,
Hogy csalóka, ámitó az őszi fény
És hogy engem megcsalt eddig
Minden álom, minden tündöklő remény.


Gyermek vagyok: temetőben
Tarka szárnyu pillangókat kergetek
S álmaimnak temetőjén
Csalogató álmok után sietek…


A csapat

D4 ÉPÍTÉSZ Stúdió… 4 debreceni építész, négy önálló individuum, mégis szinergia. Önmegvalósítás helyett közös gondolkodás, közös cél, a szakma szeretete és a kihívások keresése az összetartó erő.

A feladat

Kell egy biztonságos hely a gyerekeknek ebben az őrült világban, ahol felszabadultak, boldogok lehetnek. Hiszen még gyerekek. Ne csak egy épület legyen, ahol megőrzik őket, míg a szülő a napi betevőért dolgozik… legyen több, egy igazi ÓVODA! Kedves megbízók, hálás feladat.

A hely

Debrecen külső peremvidéke, a társasházas és családi házas övezet széle, mely az ezredforduló után épült. Építészeti érték és karakter nélküli épületek, nincs igazodási pont, zsinórmérték. Óriási üres telek, szinte beleszédülünk…
Álmodozunk, ideákat, a „genius locit” keressük egy tervezési területen. Vajon létezik olyan, hogy nincs, nem akarja megmutatni magát?
Itt kell lennie, kell, hogy legyen valami kapaszkodó, hiszen óvodát tervezünk erre a helyre. Családi házak, lakóépületek adta keretek, melyhez tömegében, arányaiban igazodni akarunk. Talán ez jó irány, de még nem a „genius locit”…
Teremtsük meg mi a hely szellemét, legyen az óvoda az igazodási pont, a karakter!

A terv

Egymás után sorakoznak a (papíron) képernyőn a megoldást kereső vonalak, izgalmas formák, tömegek, rajzzá fordított kreatív ötletek, melyek mint színes vízfestékfoltok a vizestálkában, úgy oldódnak fel a tágra szabott telekhatárok között. Elsőre jól néznek ki, de idővel rájövünk, hogy valami nem stimmel… rendre van szükség! Hiszen a háznak működnie kell! A költségvetés szigorú végösszege közben bilincsként szorítja a kezünket…
Vissza a gyökerekhez. Szabványok, tervezési segédletek, alaprajzi sémák. Az alaprajz működik, a költségek rendben! De a ház szigorú, üres, mint egy üzem… Mi a megoldás?
Újabb ötlet: játsszunk az alkotóelemekkel, mint építőkockákkal a gyermekek! Mozgassuk őket, lazítsuk fel a szigorú struktúrát, térjünk el kicsit az „összerakási útmutatótól”… és úgy tűnik, ez működik!
Az elemek között fény szűrődik be, oldódnak a szigorú terek, már nem olyan „poroszos” az elrendezés. Kis udvarok, átriumok nyílnak, közösségi terekké bővülnek a folyosók, világossággal és színekkel telnek meg a terek!

Alakulunk…

A ház

A ház kívülről inkább zárt, befelé forduló, a védelmet szimbolizálja. Belépve aztán megnyílik, hívogat, átlátható tereivel segíti a tájékozódást felnőttnek és gyermeknek egyaránt.
A csoportszobák, a legbelső funkcionális egységek magok egy élő, növekvő organizmusban, biztosítják az önfeledt játékot, a gondtalanságot, a védelmet.
A négy csoportszoba teteje egy-egy hajóvitorla. Kikötő, ahová mindig jó megérkezni. A belső udvarok, átriumok közös használatra jöttek létre, közösen ültetve fát, szimbolizálva a közösségi együttélést, a közösen tenni akarást.
És beengedi az éltető napsugarakat, világossá téve napközben a használati tereket. Anyagában pedig egynemű legyen. Mint egy építészmakett, tisztaságot kölcsönözve a háznak, amibe miniatűr embereket helyezünk el, akik felfedezik, belakják és ösztönösen megélik a tereket. Dinamikájukkal feloldják, élettel töltik meg az épület statikusságát. Nélkülük nem lenne értelme az épületnek, nélkülük nem lenne értelme semminek.

Megnyugodhatunk…

Reflexiók

A Fészek Református Óvoda szép épülete már messziről hívogatja a családokat, mert gyermekeinknek a legbiztonságosabb és legszebb környezetet szeretnénk biztosítani. Az épületbe lépve nem csalódunk, mert tágas, világos, modern környezet fogad bennünket. A csoportszobák esztétikusak, gyerekméretű bútorokkal, szép kiegészítőkkel vannak berendezve. A gyermekek kényelmét szolgálja, hogy minden csoportszobához külön mosdó, öltöző tartozik. Az óvoda udvara is könnyen megközelíthető, mert közvetlenül az öltözőből a szabadban találják magukat a gyermekek, ahol modern játékeszközökön keresztül kiválóan fejlődnek a képességeik.
Az intézményre az egyszerűség, a letisztultság, a harmónia jellemző és ehhez méltóképpen illeszkedik a református nevelés szellemisége, mely számunkra a legfontosabb
” – Vladár-Váradi Beáta, a szülői munkaközösség vezetője.
Az óvoda épülete megjelenésében formabontó, egyedi, és harmonikusan illeszkedik környezetébe. A belső terek kialakítása teljesen gyerekbarát, ami egészen kivételes a maga nemében. Ez kézzel foghatóan is megjelenik a padlózat burkolatától a széles kilátást biztosító ablakokig, a tágas, jól átlátható belső tereken keresztül a folyosó falait díszítő vizuális élményt nyújtó művészi képekig, amelyek mind a gyerekek élménygazdag környezetben történő fejlesztését szolgálják. Minden nap egy igazi élmény belépni ebbe az igazán kivételes épületbe, amely megjelenésében is magán hordozza megálmodói szemléletét!” – Szalai Sándor óvodapedagógus.
Az építési telek a családi házas övezet és a többszintes társasházi övezet határán helyezkedik el a Nádsíp utca mentén.
Az építészek arra törekedtek, hogy az óvoda földszintes, lapos tömege a nyeregtetős családi házas környezetéhez is igazodjon, ezért a csoportszobás egységek felett karakteres, családiház-jellegű egyenes gerincű nyeregtetőket terveztek.
Az épület 4 csoportszobás óvoda, kapcsolódó gyereköltözőkkel és vizesblokkokkal. Az óvodában tornaszoba, sószoba, pszichológia-, hittan-, szülői fogadószoba, logopédiai egyéni foglalkoztatószoba, valamint a kiszolgáló- és gazdasági helyiségek, melegítőkonyha, vezetői iroda és tantestületi szoba épült. Dicsérendő dolog a sószoba, mivel manapság számos gyerek küszködik légúti problémákkal, aminek kezelésére kiváló.
A főbejáraton keresztül a közösségi térbe, belső közlekedőbe, elosztótérbe érkeznek a gyerekek és a kísérőik. Innen nyílnak a tágas folyosók, amiket átriumos udvarok határolnak, ezáltal természetes bevilágítást és térélményt, átláthatóságot biztosítva a belső közlekedőterekben.
A négy egyforma méretű foglalkoztatóhelyiség az épület nyugati oldalán kissé eltolva, egységenként magastetősen elkülönülve állnak ki az épület lapostetős tömegéből. A csoportszobákat azonos 60 m² területtel tervezték, és hozzá közvetlenül kapcsolódnak a gyerekmosdók és a folyosók folytatásaként kialakított csoportos öltözőegységek. Az öltözők végéből közvetlen kijáratok nyílnak külső teraszokra, illetve a játszóudvar felé, ami jelentősen megkönnyíti téli időszakban a gyerekek átöltözését, cipőcseréjét.
A rendezett, logikusan végiggondolt alaprajz tiszta rövid utas belső közlekedést eredményez, és az egységekre bontás is jól működik, a gazdasági és kiszolgálóhelyiségek jól elkülönülnek.
Az udvaron a fehér acéllemez acéllemez-pergolák kötik össze a 2–2 csoportszobás szárnyakat, egységbe fogva a lapostetős és a magastetős épülettömegeket, és a főbejárat felett is ugyanilyen szerkezetű pergola készült.
A homlokzatok, az oromfalak, a kettős álló korcos magastetők héjalása és a pergolák is mind hófehérek, így nagyszerűen élnek a foglalkoztatószárnyak vidám, de egységenként különböző színű homlokzati színezett betétfelületei. Az utca-
homlokzaton, és az összes tervlapcímkén is, szerepel az óvodaépület sematikus színes ábrája is, ahol visszaköszönnek a vakolt betétek gondosan megkomponált színei. A belső terekben a padlóburkolat színváltásai jelzik a belső funkcióváltozásokat” – dr. Hajnóczi Péter, a Magyar Építész Kamara elnöke.
A legfontosabb és legértékesebb visszaigazolás az lesz, ha a jelenleg ide járó gyermekek számára ez a 3–4 év, amit itt eltöltöttek, felnőtt korukban egy olyan kedves és szép emlék lesz, melyből lehet építkezni, erőt meríteni, visszagondolva rá benne nyugalmat találni rohanó, za
klatott világunkban.


Fodor Dániel és Kállay Ferenc építészek

Építész tervezők: D4 Építész Stúdió – Biró Béla, Fodor Dániel, Kállay Ferenc, Nagy Béla
Generáltervező: Biró és Társa Építésziroda Kft.

Fotók: Varga Attila