2023. évi Építőipari Nívódíj és Sándy Gyula-díj

Az Építőipari Nívódíj pályázati felhívását 2023. évben huszonharmadik alkalommal hirdette meg az Építőipari Mesterdíj Alapítvány kuratóriuma (ÉMA) az alapítók és csatlakozók nevében és felhatalmazásukkal. Az első pályázat meghirdetésére 2000-ben került sor, akkor 7 díjazott volt. Az évek során 2022-ig összesen 202 nívódíjat ítélt oda a bírálóbizottság. Ehhez adódik hozzá 2023. évi 20 díjazott építmény.

A 2023. szeptember 15-i határidőre 40 pályamű érkezett be. A környezetvédelmi és vízügyi létesítmény kivételével minden kategóriában érkezett pályázat.

A bírálóbizottság összesen 20 építményt részesített Építőipari Nívódíjban és 2 részére elismerő oklevelet adott ki. Az Építőipari Nívódíjat tanúsítvány és a létesítményen elhelyezett, az alkotók megnevezésével ellátott bronztábla testesíti meg, ezen táblák ünnepélyes felavatására 2024 tavaszán kerül sor.

Az Építőipari Nívódíj Különdíját, a MÉK Sándy-díját Greskovics Balázs, a LAKI Épületszobrász Zrt. divízióvezetője nyerte el a budapesti Rócheim-villa műemléki rekonstrukciójának felelős műszaki vezetéséért. A díjat Szalay Tihamér, a MÉK alelnöke adta át.

A díjazottak listája innen érhető el: https://mesterdij.hu, illetve itt található egy letölthető anyag a díjazottakról és az épületekről.