Mesterünktől, kollégánktól, barátunktól Finta Józseftől egy 1997-ben írt hitvallásának néhány részletével és kollégánk, Fekete Antalnak József 80 éves születésnapjára írt köszöntőjével búcsúzunk: a két írás kiegészíti egymást, az egyik egy őszinte önvallomás, a másik pedig bepillantást enged abba, hogy mi hogy láttuk őt.
„Az emberélet útjának felén egy mély, sötétlő erdőbe jutottam, mivel az igaz utat nem lelém…” – kezdi Dante az Isteni színjátékot. Noha az „út felén” már messze túljutottam, a sötétlő erdő és az igaz út rátalálásának örökös kételye nagyon is nyomaszt, s nyomasztott persze mindenkor. Sajnos, nem adatott meg számomra az a hit, az az önmagam igazába vetett perelhetetlen biztonság, amely cselekedeteim helyességét – elsősorban önmagam előtt – kérdőjelek nélkül igazolhatná. Talán csak morális értelemben tudok elszámolni megnyugodott lélekkel az immáron harminckilenc év óta járt pályám során hozzám érkezett feladatokról; a szolgálat becsületességével (netán alázatával is) próbáltam az adott idő adott lehetőségeiből a legjobbat létrehozni. Nem vagyok önemésztő típus, a teoretikus önmarcangolás képességét nem ismerem, s annyi bizonyosságom azért megmaradt, hogy tudjam, házaim működnek, képesek azon életek, mozgások, cselekedetek (röviden funkciók) befogadására, amelyre építtettek. Ez az eredmény sem kevés persze egy olyan „átmeneti” korban, amely meglehetős bizonytalansággal fogalmazza meg önnön filozófiáját (inkább filozófiája hiányát), amely képtelen divergenciáit szüli az emberi életminőségeknek, amely saját tudományát, hatalmas tudományos-technikai fejlődését, ekként nyert energiáit sokkal inkább materiális, mint szellemi-érzelmi „tartalomtöbbletek” felhalmozására fordította, amely korban – épp e szellemi-érzelmi kiürülés okán – talán nem a legjobb élni.
Egy önvallomás akkor igaz, akkor van bárminemű létjogosultsága – írott formájában különösen –, ha őszinteségéhez nem fér kétség. Nem tagadom, hogy vallásszerű elkötelezettségem a funkció, a használhatóság, a környezeti rokonítás, az „up to date” technikai megjelenítés, a KOR stiláris kifejezésének törekvése irányába nem mindig nyújtott számomra önelégült nyugalmat; saját igazságaimat „kifelé” nagyobb elszántsággal voltam képes kinyilatkoztatni, mint „befelé” elhitetni önmagammal. Lehet persze, hogy ez így is van rendjén; a kétely a legjobb doppingszer, ha megfelelő arányban van jelen a teremtés folyamatában, az önhittség pedig pusztító, fékező erővé válhat mennyiségi túláradása esetén.”
(Finta József: Confessio 1997)
Kedves József,
» honnan van energiád,
» hogy reggel elsőnek érkezel, érkeztek Zsuzsival, akivel egyébként elválaszthatatlanok vagytok
» hogy átnézed a sajtót
» hogy politizálsz egy kicsit
» hogy mindenről tudsz
» hogy számtalan vázlatot készítesz egy-egy új projektről
» hogy 3–4 változatot részletesen ki is dolgozol (beépítés árnyékolva, környezettel, metszetekkel, látványokkal), mialatt mi az elsővel kínlódunk
» hogy mindig találsz egy még jobb megoldást
» hogy rendkívül koncepciózus vagy
» hogy mindig napra készen követed a világ építészeti eseményeit
» hogy elrohansz az Akadémiára
» hogy elébed járulnak
» hogy tiszteletüket teszik
» hogy a tanácsodat kérik
» hogy megkerülhetetlen vagy
» hogy tárgyalásokon mindig higgadt maradsz
» hogy a reptereken mégis mindig tolakszol
» hogy első akarsz lenni mindig a beszállásnál
» és a kiszállásnál is
» hogy minden említésre érdemes kiállítást megtekintesz
» hogy beszámolsz róla
» hogy más kiállításokat te nyitsz meg
» hogy mindenhol ott vagy
» hogy aukciókon veszel részt
» hogy cikkeket, tanulmányokat írsz
» hogy előadásokat tartasz
» hogy verseket írsz
» hogy bármikor idézel Arany bármelyik balladájából
» hogy könyveket adsz ki
» hogy brutálisan jól rajzolsz
» hogy világlátott ember vagy
» hogy minden évben többször elutaztok Zsuzsival
» hogy Párizs, Róma, Velence, Firenze, Santoríni, Cefalu és a többi…
» hogy rajzolsz és rajzolsz és rajzolsz
» hogy néha festesz is vagy pasztellel dolgozol
» hogy évente legalább egyszer Erdély
» hogy talán te vagy az egyik utolsó reneszánsz ember
» hogy a humorodat soha nem veszíted el
» hogy brutálisan csípős karikatúrákat rajzolsz a szeretteidről, akik főleg mi vagyunk
» ja, néha más ismert építészekről is
» ja, és természetesen a megrendelőkről
» hogy állandóan jönnek riportot készíteni, filmezni téged
» hogy egyből bele a mikrofonba, meg tudod fogalmazni a gondolataidat – szép kerek mondatokban
» hogy megrendelőnek látszólag soha nem mondasz ellent (vagy mégis)
» hogy ha elsőre nem is tetszik nekik, meggyőzöd őket, hogy mi a jó megoldás
» hogy tényleg játszol a formákkal
» hogy a fiatal kollégákat egyenesen sokkolod a rengeteg asztalukra tett, felszerkesztendő skiccel
» hogy másnap ugyan arról a házról már más skicceket hozol, ezzel teljesen kétségbe ejtve a munkatársakat
» hogy ha a hátad mögött mondunk valamit rólad – akárcsak súgva –, abban a pillanatban áthaladsz a szobán
» hogy a homlokzatok megtervezését mindig magadnak követeled, de az élet néha közbeszól
» hogy soha nem sértesz meg senkit a bírálatoddal
» hogy a rossz terv is minimum „jópofa” – ja, az már nagyon rossz
» hogy elsőre felismered az értéket, a jót,
» hogy nem csak Zsuzsiba vagy szerelmes, de szó szerint tényleg szerelmes vagy Budapestbe, a Dunába
» hogy egy percig sem tudsz nyugodtan maradni, folytonosan izegsz-mozogsz (azaz zabszem van a …)
» hogy nem tudsz lassítani
» hogy egy Finta József nevű intézmény vagy
» Kedves József, honnan van ennyi energiád?
a Finta Stúdió munkatársai