A Galya kilátót eredetileg az akkoriban tarra vágott, bokrosodó Péter-hegyese tetején építették az 1930-as évek elején. Egy alkalommal emeltek a magasságán kb. 4 métert, azzal együtt érte el a 17 méteres összmagasságot. Építése röviddel előzte meg a Galya Nagyszálló építését, ami aztán országos hírnévre és széles körű ismertségre tett szert. A hegyen lassan megnőtt egy gyönyörű bükkös, így mintegy hetven év után a kilátó 80%-ban elvesztette funkcióját, ugyanis a felnövekvő faóriások körülvették, csak a legmeredekebb északnyugati hegyoldal felé maradt valami az eredeti körpanorámából.
A 2010-es évekre a mátrai andezitből épült elhanyagolt régi kilátó kezdett balesetveszélyessé válni. Építész szemmel az öreg torony 1:4-es arányú, zömök, puritán, de erős karakterű, monolitikus építmény volt, régi idők emlékét hordozó sajátos műtárgy, megmentésre érdemes darab. A kilátóknak eredetileg két alapvető szerepe van, az egyik elsősorban az erdősült területen a kilátás tényleges biztosítása, a másik egy fontos hely megjelölése, láthatóvá-emlékezetessé tétele. A kilátók a mai turizmus számára mint turisztikai attrakciók jelennek meg, ez már gazdasági és társadalmi érdekek szemszögéből történő értelmezés. Véleményem szerint óvatosan kellene bánni velük, nem helyes minden hegy, domb tetejére kilátót építeni, ezek jellemzően uralni képesek a látványt és ha túl sok van belőlük, akkor rombolják a természet megmaradt érintetlenségérzetét. Viszont vannak népszerű túracélpontok, ahol egy-egy kilátó sokat tehet a hely népszerűsítéséért, az élmény, a panoráma, a természetben lét átélhetőségéért.
A Galya kilátó bővítése és megújítása esetében alapvető cél volt a körpanoráma visszaadása, és a látogatók számára a biztonságos használat megvalósítása. Azonban ezen primér célok mellett – részben a tervezési folyamat során – több szimbolikus cél is megfogalmazódott. A kilátó az alkalmazott kettős spirálra emlékeztető lépcsőjével a túrázás és a hegymászás szimbólumává is vált, az egyik tekervényes úton feljutunk a hegy tetejére, ott megpihenünk, nagy levegőket veszünk és körbetekintünk, átéljük a természet – úgy is mint teremtett világ – csodálatosságát, materiális és transzcendens szépségét, majd a másik úton leereszkedünk. A kilátó szándékosan nem kapott tetőt, hogy a tetején monumentális és univerzisztikus érzésekkel tudjuk a természetet befogadni, itt nem egy ház felső emeletén vagyunk, hanem a „világ tetején”, ahol akadálytalanul működhetnek az érzékeink.
A torony szerkezeteihez azért választottuk a vasbetont, a tűzihorganyzott acélt és a rozsdamentes acélt, hogy saját korunk éppoly tartós anyagait használjuk, mint ahogyan a kőtorony építői a saját koruk helyben elérhető legalkalmasabb tartós anyagát, a mátrai andezit terméskő falazatát használták. (Mára a mátrai andezit természetvédelmi okokból nehezen hozzáférhető és kevesen bírják még a helyiek közül a kőfaragó szakmát.) Hittünk abban, hogy erős szimbiózis tud létrejönni a két korszak anyagai, szerkezetei és ezáltal kultúrái között is, így ez kulturális folytonosságunk kiáltványa is. Csak később, a megvalósulás után vettük észre, hogy az anyaghasználat ezen módja más szemszögből is adekvát, mert a bükkfák jellegzetes kéreg- és színstruktúrái is hasonlóan tagolódnak, mint a barnásszürke árnyalatú alsó szakasz és az ezüstszürkén tompán csillogó felső szakasz, így a torony szinte az állatvilágra jellemzően rejtőzködve illeszkedik a bükkösbe.
A kulturális folytonosságot nem csak az anyaghasználatban, de a szerkesztettségben is meg kívántuk valósítani, ezért az eredeti torony arányait, a 30 méter magas, megnövelt tornyon megtartottuk, a régi így „beleszerkesztődött” az újba. Ennek jobb láthatósága érdekében a kívül tekeredő új acéllépcsőt egy rozsdamentes acélhálóval vettük körbe, ami a tornyot sajátos módon ismét monolitikus egységgé teszi, amely monolitikusság bizonyos fényviszonyokban vagy deres-havas körülmények között varázslatosan felerősödik.
Emellett a kilátót az országos kék túra „hirdetőoszlopának” is szántuk, az erre utaló feliratot a kilátó szerves és integráns részeként terveztük meg. A „hirdetőoszlopság” itt nemcsak helyben a fizikai térben működik, hanem fényképeken keresztül a digitális térben is kifejti hatását. A torony statikai szerkesztéséből fakadó világító szobáit pedig exrém bivakolásra alkalmas puritán szálláshelyként alakítottuk ki, ami valamennyire védett körülményeket biztosít tűrőképességünk teszteléséhez. Ez megint a városból kiszabaduló ember potenciális élményeit gazdagítja, ezzel hozzájárulhat mentális és fizikai egészségének megőrzéséhez.
A statikai kialakítás, különösen a kőtorony megerősítése, sok kihívást rejtegetett, melyek egy részével a megvalósítás során kellett szembenéznünk. Az alapvető koncepció az volt, hogy a jelentős magasságemelés miatt a kőtornyot is kibéleltük vasbeton szerkezettel, és az ily módon részlegesen együtt dolgozóvá vált új szerkezetnek az alapozását is jelentősen meg kellett erősíteni. A legnagyobb probléma az volt, hogy az alapozást megerősítő külső vasbeton gyűrű és a falazatot megerősítő belső vasbeton falak közt hogyan lehet biztosítani a teherátadást, de a tervezőasztalon született koncepció részleges módosításával, sok tervezői művezetéssel és a kétkezi kivitelezőbrigád bátor kiállásával végül ezt is sikerült megoldani, annak ellenére, hogy voltak, akik a torony munka közbeni összedőlésétől tartottak.
Tervezőként nagy élmény volt megtapasztalni, hogy az építmény állékonyságát nem csak a végállapotban, de az oda vezető út minden részstádiumában is biztosítani kell, és ennek tervezése, különösen egy ilyen nem minden részletében ismert öreg szerkezet esetén rejthet komoly bizonytalanságokat.
A torony szerencsésen megépült, a tervezői és beruházói elképzelések megvalósultak, és országos, sőt nemzetközi ismertségre tett szert, nem csak az építészek, de a szélesebb közönség számára is. Nekünk tervezőknek emlékezetes élmény, ahol az adottságokban rejlő potencia felismerésében és a megoldás kimunkálásában a megbízó végig értő és támogató partnere tudott lenni a tervezőnek, és együttes elkötelezettségünk a kivitelezés nehézségein keresztül is sikeressé tudták tenni ezt a projektet.
Kovács Csaba építész
Építtető: Magyar Természetjáró Szövetség, Egererdő Zrt.
Generáltervező: Nartarchitects
Építész tervező: Kovács Csaba, Vass-Eysen Áron, Szenthe Ágoston
Statikus tervező: Puskás Balázs
Elektromos tervező: Rajkai Ferenc
Fotók: Ladocsi András, Vass-Eysen Áron, MTSZ – Tassy Márk
