Bevezető
Létünk jelenlegi formája nem fenntartható. Ezt a gondolatot tavaly próbáltam körbejárni, mert úgy gondolom, minden olyan embert foglalkoztat ez a probléma, aki már 2–3 évtized távlatából látja, érzi saját bőrén, hogy a gyermekkorunkban tapasztalt telek elmaradnak, az évszakok tolódnak, vagy akár kimaradnak, hó is egyre kevesebb, és ha van is, csak mutatóban.
Míg a 80-as években november végén leesett az első hó (de én emlékszem olyan mindenszentekre is, ahol már havazott), és február végéig szinte minden héten esett rá/hozzá. Március elején a tavasz érkezésével több napig, vagy akár hetekig olvadozott a tetőkről a több hónap alatt felhízott jégpáncél, és még a fülemben van a csatornákból csörgedező olvadékvíz hangja, lelki szemeim előtt pedig látom az útpadkák mellett a tél alatt összegyülemlett saras/homokos trutymók kupacait.
Jó vagy nem jó, tehet róla az ember, vagy a Földünk természetes evolúciójának folyamata, de a lényeg, hogy változásban van a 20. századra kialakított és megismert világunk, ami miatt újra kell az emberiségnek gondolnia létezését, jelenlétét a bolygónkon. Erre az építész társadalomnak felelősséggel kell megoldási módozatokat mutatnia, ami nem merülhet ki a napelemek tetőre helyezésével. Gondolkozz többet, építs kevesebbet!
Előzmény
A 60-as években élte nagy reneszánszát a nyaralóépítészet, amely a vasfüggönnyel zárt világban az egyik „menekülési útnak” tűnt a szürke és monoton városi hétköznapokból. Az egyszerű közember számára is elérhetővé vált vidéki környezetben, külterületen vagy zártkertekben egy kis telek vásárlása, ahol jellemzően családi és baráti összefogással készült „valami”.
A „valami” ebben az esetben igen csak tág fogalom volt, mert az igények és a lehetőségek széles szortimentjén múlt, hogy mi lett a produktum. Házszerű nyaraló, ami az összkomfortot nem tudta, vagy eleve tákolt „sufnituning” műfaj bővült egy-egy kertiszerszám-tárolóval.
Majd megtörtént a rendszerváltás, kinyílt a világ, de természetesen nem mindenkinek. A 2000-es évek elejére a távolsági tömegközlekedés, a turizmus globális beindulása a nyaraló igényét erősen háttérbe tette. A 60-as, 70-es évek nyaralóépítői megöregedtek, az utódok a hétvégi „telken való fűnyírás és kertészkedés” helyett már világot látni vágytak. A nyaralók használatukat veszítették, és Csipkerózsika- álomba szenderedtek.
Ezt sokan felismerve, illetve menekülve a városok ingatlanárainak emelkedésétől, a nyaralók által biztosított, jóval gazdaságosabb műszaki megvalósítást, de kompromisszumokkal tarkított életet választva kezdték meg ezen épületek újrahasznosítását, revitalizálását életvitelszerűen használt lakóépületeiként.
Ennek a folyamatnak eredményeképpen születtek természetesen jó és rossz példák. A folyamat indulásakor főleg a gazdaságilag hátrányosabb helyzetben lévők nyúltak ehhez a lehetőséghez, amelynek egyenes következménye, hogy tervezésre, tervekre, építész bevonására pénz biztosan nem, de igény se nagyon volt. A döntések vagy a felhasználó esztétikai igényszintjén, vagy a pénztárca vastagsága alapján születtek.
Kellett pár év, hogy egy olyan generáció felnőjön, aki a világot járva lássa, és megértse, hogy egy kis léptékű projekt akkor tud „kis költségvetésű” is maradni azzal, hogy az összes funkcionális, működési és műszaki problémát is kezeli, ha azt értő építész gondolja végig, vagy fogja össze. (Nem a laikus tulajdonos agyal a komplex megoldási módozatokban kevésbé jártas és alacsony esztétikai igényszinttel rendelkező kivitelezőkkel.) Ebben az evolúciós folyamatban találta meg irodánkat több építtető, akik beleszerettek egy-egy talált szituációban, vagy olcsón jutottak erősen kompromisszumos ingatlanhoz, amelyből persze kisebb csodát vártak tőlünk.
2019-ben hasonló körülmények és elvek mentén mentettük meg a cserépfalui kis házat. A ház publikációja nemcsak a szakmán belül, hanem értelmezhetősége miatt azon kívül is óriási nézettséget produkált.
Badacsonytomajon, a hegy tetején, külterületen talált rá gyerekkori ismerős, Budapesten élő házaspár kb. 3000 m2-es szőlős telekre, amelyen 18 m2-es tartózkodó és 12 m2-es présház, mögötte 10 m2-es földbe temetett pince épülete állt. A telek adottságai, a lokáció, a természetközelség és a Balatonra tekintő panoráma elképesztő erővel érvényesül, amelyet tovább fokoz a viszonylag nagy méretű telek, rajta pici, szinte észrevehetetlen léptékű, összesen kb. 30 m2 látható/érzékelhető rakott kőfalú, nyeregtetős épületekkel. Nagyon gyorsan összeállt bennünk, hogy ezt a szituációt menteni kell, bármi áron, mert léptékhelyes és helyénvaló. Ennek köszönhetően az átalakítási koncepció az lett, hogy nem bontunk, nem bővítünk, hanem mindent, amit szükséges kialakítani, a meglévő kubatúrákon belül oldunk meg. Ebből fejlődött ki a „ház a házban” megvalósítási elve, amely a meglévő, rakott kőfalak anyagszerűségét, textúráját, faktúráit és a kb. 100 éves szervesülését a helyszínhez megtartottuk. A rossz állapotú és geometriai szerkesztését tekintve kényszerhibákat tartalmazó tetőzetet elbontottuk, a falakon belül új könnyűszerkezetes házat építettünk. A belső (be- vagy kifordított ház) szerelt falazat kezelte a hőszigetelést, fogadta a gépészeti csövezést, az új nyílászárókat úgy, hogy az eredeti falakat nem kellett roncsolni, átépíteni, csak a szükséges megerősítés, javítás, pótlás történt meg rajtuk. A tető geometriájának korrekciója a hátsó homlokzaton a megmaradt, eredeti oromfal és új tető találkozásánál kialakuló bevilágítóval egyértelmű és őszinte megnyitásává vált az új tetőtérnek. Sikerült az építtetőt meggyőzni, hogy az épületek egymáshoz való viszonya is érték, amely megtartásának érdekében fel lehet vállalni a funkciók külön történő elhelyezését. A présházban kapott helyett a konyha-étkező. A tartózkodó épülete pedig a padlástér hasznosításával az életteret biztosítja a maga őszinte és kicsiny térbeliségével. A beruházás volumene miatt csak 1:100-as engedélyezési tervek készültek. További nehezítő tényező, illetve tanulság volt, hogy erre a léptékre a felkészült és megfelelő háttérrel rendelkező kivitelezők nem voltak hajlandók felvonulni, így a minőségi megvalósítást távolsági művezetéssel és minőségi igényt nélkülöző kivitelezőkkel kellett megszenvedni.
A legfontosabb küzdelem az alapelvek megtartására és a fellelt értékekre összpontosultak. A ház működik, a szálláshelyre érkezők szeretik, a visszajelzések pozitívak. A fő célunkat elértük, egy több mint 100 éves összeért, beállt, szerethető, léptékhelyes szituációt sikerült megőrizni az utókornak, bizonyítva azt, hogy nem feltétlenül az új négyzetméterek építése az egyetlen út.
2023. év végén jött egy újabb megkeresés, Bélapátfalva Gyári- tó mellett talált egy vendéglátásban jártas és komoly érdemeket szerzett házaspár 3 ingatlant, amelyekből prémiumminőségű szálláshelyeket szeretnének kialakítani. Ezek első eleme a „Fain house”, amely kb. 1 év alatt a tervezés megkezdésétől a teljes megvalósulásáig jutott, és 2024 decemberében megnyitotta kapuit. Az eredeti épület a 60-as évek végén, a 70-es évek elején épült. Méretét tekintve a tomajihoz hasonlatos, de már nem földszintes, hanem a tereplejtést kihasználva, kis belmagasságú félszuterén, a kiemelt földszinten fedett nyitott terasz, 15 m2-es tartózkodó és tetőtéri szoba. Az egész épület összességében kb. 30 m2, mint egy nagyobb szállodai szobaegység. Építészeti és műszaki értéket önmagában nem képvisel, viszont ökológiai és nyersanyag-felhasználás szempontjából már nagyobb érték annál, hogy simán lebontsuk, és helyére újat építsünk a 2024-es igen magas építési árak mellett. Ezt levezetve jutottunk ennél az épületnél is arra, hogy a műszakilag szükséges-elégséges beavatkozások mellett kell az épületet felújítani/átalakítani, és minden igényt a meglévő térfalakon belül megoldani.
A szuterénba így került az éléskamra a „nyári konyhával”. Az érkezési szintre a teakonyha, az étkező/tartózkodó, a szekrénybe rejtett WC-zuhanyzó, és az emelet elérését biztosító „létralépcső”. A tetőtér – lefejtve róla a térdfalakat és a nyomott belmagasságot adó álmennyezetet – panorámás hálószobaként született újjá. A legnagyobb trauma, amit a házon elkövettünk, a nyílások korrekciója volt, a megérkezési terasz felé megnyitott nagy erkélyajtó kialakítása. Műszakilag és gazdaságilag pedig a részben önellátó közműrendszer kiépítése volt a legnagyobb kihívás. Az építtető igényességét és együttműködő-készségét dicséri, hogy a kivitelezési tervek megszokott hiánya ellenére a tervezői művezetés során minden részletet és kiegészítőt leegyeztetett, ennek köszönhetően az épület kívül-belül önazonos harmóniájában tudott megújulni.
Az elmúlt 2–3 hónap szállóvendég-visszajelzései alapján ezt a felhasználók értékelik és szeretik. Munkánk így nem volt hiábavaló. Várjuk a 2-es és 3-as házak folytatását, illetve úgy gondoljuk, hogy több száz, akár több ezer hasonló szituáció várat magára országszerte, amelyeket leporolva, racionális új köntösbe öltöztetve vissza lehetne/kellene vezetni a használatban lévő ingatlanok véráramába.
Fábián Gábor DLA
Fajcsák Dénes Ybl-díjas építész
arkt
Badacsonytomaj, fotók: Gulyás Attila
Bélapátfalva, fotók: Mudri László, Fajcsák Dénes, Busák Attila
