A cikkhez tartozó képgaléria az oldal alján tekinthető meg.
Ahogyan a Méditerranée Szálló teraszának vendégei kinézték a tizennégy karátos autó friss „Nobel-díjas” Gorcsev Ivánját (a’ la Rejtő), valahogy úgy van az ország közönsége szemében Miskolc; a sötét Borsod lesajnált szocialista iparvárosa. Lassan már magunk is unjuk bizonygatni, el kell jönni és megnézni, hogy Miskolc nem ennyi, és ettől nem egyszerűen több, hanem hatványozottan sokszorosan több. Vitathatatlan, hogy a város a rendszerváltoz(tat)ás nagy vesztese; elveszítettünk közel 60 ezer lakost, munkahelyet, megbomlott az egészséges társadalmi és gazdasági szerkezet, s vele együtt sérült a város pszichéje is. Érdekes, már a kilencvenes évek Bercsényi Kollégiumában is úgy éreztem, hogy nekünk, borsodiaknak a homlokunkra van írva, honnan jöttünk. Talán abból fakadt az önérzetünk, hogy Miskolc országosan jegyzett történelem nélkül (nem volt itt se nevezetes csata, se békekötés), szinte a semmiből lett a vidék legnagyobb városa, ma pedig, amikor már csak harmadikok vagyunk, dafke csak azért is bennünk van, ahogy Diósgyőr-meccsen skandáljuk, hogy igenis, „mi vagyunk a legnagyobbak, hej!”
Bár az „acélvárost” nem élem meg bélyegként, hiszen ez a kohók füstjén, a halna fényein túl nekem azt is jelenti, hogy még ma is diósgyőri síneken járnak a volt monarchia területén a vonatok, hogy a selmeci akadémia utódegyeteme itt őrzi a tudást és a hagyományt, nyilvánvaló, ha még most is bennünk él, hogy ez már a múlt. Miskolcnak a rendszerváltás után túl kell(ett) tennie magát a sérelmeken, az önsajnálaton, s újra kell(ett) fogalmaznia magát. Önmagunknak is és az országnak, világnak is.
Bár az eddigi út rögös volt, úgy tűnik, elég egyértelmű ez az új kép. Tény, hogy az erős iparnak (nemcsak a szocialista időknek, hanem már a XIX. század végi királyi acélműnek is) köszönhető vidéki vezető szerep elveszett, északkelet magyar vezetőjévé Debrecen, regionálisan mellette Kassa lépett ismét elő. Nem tudom, hogy csak a véletlen-e, hogy anno a nehézipar fővárosát ilyen gyönyörű helyen kívánták fölépíteni, mindenesetre Miskolc iparral vagy ipar nélkül nagyon kedvező környezetben fekszik. Én ezt úgy fogalmazom meg, hogy adottságainál fogva Miskolcnak kell a legélhetőbb magyar nagyvárosnak lennie. Van vizünk, hegyünk, levegőnk, legészakabbra fekszünk, azaz viccesen, Pécsett már megsülnek, Debrecenben szomjan halnak, mikor mi még mindig az árnyékban szürcsöljük a friss forrásvizet. Leszámolnánk azzal a sztereotípiával is, hogy Miskolcnak csak a környezete szép; maga Miskolc szép, maga Miskolc zöld és élhető, azaz Észak-Magyarország és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye központi szerepe mellett Miskolc a Bükk városa. Ez a program nem csak várospolitikai szinten került megfogalmazásra, valahogy tudatosan, vagy tudat alatt a város lakóinak is ez az elvárása, a jobb életkörülmények, a jóléti beruházások megteremtése, kevésbé a beruházói tőke idevonzása. Jellemző, hogy az elmúlt évek egyik legsikeresebb projektje egy színvonalas játszótér az Avas tetején.
Miskolcon négy olyan nagy turisztikai desztináció van, amelyek önmagukban „elvinnének a hátukon” egy-egy térséget, nekünk azonban a mindennapunk része, s gazdag élhetőséget predesztináló kiváló helyszín; az ország legszebb helyének is titulált Lillafüred barlangokkal, erdővel, kisvasúttal / Tapolca fürdőkkel, barlangfürdővel / Diósgyőr a királynék várával / s a Belváros-Avas. Az első három valóban a város szélein található, azonban az Avas hegye beerdősült, 800–1000 „kőlikat” számláló pincefalujával kuriózumként a város közepét gazdagítja. S a belvárosunk változatos, van barokk utcaképünk, ha nem is olyan, mint az egri, van eklektikánk, ha nem is olyan, mint a szegedi, klasszicista utcánk, színházunk, gótikus templomunk, sőt, hat felekezetnek tíz tornya, megmaradt „Tabánunk”, patakpartunk, dimbes-dombunk, síkunk, villamosunk. A város egészét tekintve is változatos, Szirma alföldi falujától Görömböly hepehupás görögkatolikus településétől monarchiabeli munkáskolónián, hegyvidéki tót hutákon át a saját(os) szubkultúrával rendelkező 40 ezer fős AVAS-lakótelepig. A pandémia időszaka is rávilágított, hogy Miskolc a maga változatosságával többnapos turisztikai célpont tud lenni, s ehhez még hozzávehetjük csillagponti elhelyezkedését; 100 km-es körön belül hegy, erdő, sík, tó, 3 világörökségi helyszín (Tokaj, Aggtelek, Hortobágy), 4 másik nagyváros elérhető. Ez már önmagában nekünk miskolciaknak nagy lehetőség az élhetőségre, s élhető lakhatást kínálunk a szomszédvárakban épülő Volvo és BMW gyárak dolgozóinak is, de való igaz, hogy a turisztikai térképeken az előítéletek miatt még messze nem foglalja el Miskolc a méltó helyet.
Az előítéletekért elsősorban felelős szocialista időszakban, az ipari fellegvár megvalósításakor nem csak a lakosságot duzzasztották föl, hanem a hazai GDP ide irányított aránytalanul nagy része virágzó kulturális életet is biztosított, grafikai biennálékon, tévéfesztiválokon át egészen az Edda Művekig, mint első országos hírű vidéki rockzenekarig. S természetes, hogy az építészet sem maradhatott ki. Az 1960-as és ’70-es években olyan neves miskolci építészek, mint Horváth István, Dézsi János, Krisztik Pál akkor korszerű és nagyszerű épületekkel formálták át a korábbi mezővárosi arculatot nagyvárosivá. Az ő alkotásaik közül három is szerepelt a műegyetemi középülettervezési tankönyvünkben követendő mintaként. De budapesti építészek is remekeket alkottak itt, pl. Vass Antal művelődési központja, de leginkább kimagaslik átvitt értelemben és szó szerint is Hofer Miklós építésznek és Vörös György statikusnak a város jelképévé avanzsáló Avasi kilátója. Ezek építészeti öröksége fejtörést is okoz(ott), a közvélemény szemében lesajnált rideg „szocreál”, de mégis ezek adják a nagyvárosi jelleget. A volt pártház bontására fölvetődött szándék nyomán kibontakozott ellenállásnál derült ki, hogy annyira nem is lesajnáltak ezek. Az elmúlt években megindultak ezen épületek felújításai, Krisztik Pál egykori leánykollégiuma (a „központi tyúkól”) Szabó Tibor tervei alapján elegáns apartmanszállóként született újjá, modern irodaház lett a legendás Északterv épülete is (szintén Szabó Tibor). Tavalyi évben önkormányzatunk nagysikerű szakmai konferenciát is szervezett a korszak modern építészetéről, s a hatvanéves Avasi kilátó előtti tér Hofer Miklós építész nevét kapta. Maga a kilátó is komplex felújításra került, Viszlai József építész és Janik Ottó statikus tervei alapján az eredetinél is modernebb, merészebb szerkezettel és külsővel, padlótól mennyezetig üvegfallal, rendkívül látványos díszkivilágítással.
Épp a múlt rendszerbeli kulturális pezsgés, no meg Bodonyi Csaba építész „mesterkedése” tette lehetővé, hogy a korszak vége felé létrejött a Miskolci Építész Műhely, amely az egész ország építész közéletébe pezsgést hozott. Paradox, hogy ennek ellenére a műhely akkori fiatal tagjai kevés lehetőséget kaptak a tényleges építésre, egyrészt kevés idő állt rendelkezésre a hivatalos irányvonal erjesztésére, elveik honosítására, utána pedig az új rendszerben lejtmenetbe kerülő város kevés építési lehetőséget kínált, hiába az a generáció lett az északterves időszak után megjelenő magán-építészirodák létrehozója.
A műhelyes korszak talán legjelentősebb, a nemzetközi szakirodalomban is jegyzett Bükki Nemzeti Park kapuja épületegyüttes (Taba Benő) is megsemmisült (leégett, elbontották). De az országosan is nagy mesterek közé számító Bodonyi Csabának is a színvonalas felújításokon túl szinte csak három-négy nagyobb munkája valósult meg, mint a Tudomány és Technika Háza, Barlangfürdő, Művészetek Háza.
A rendszerváltozástól eltelt idő alatt alig volt Miskolcon jelentős beruházás, szinte csak társasházak épültek változó színvonallal. Születtek azért természetesen jelentős épületek is, így például Ferencz István jezsuita iskolaegyüttese, Rostás László felsővárosi református temploma vagy Viszlai József új városháza épülete, amelyek méltán országosan is jegyzett alkotások.
A műhely itthon maradt tagjainak jelenleg is működő irodái vannak, hatuk életpályáját Ybl-díjjal is elismerték. Fölzárkózott azóta legalább egy újabb korosztály, akik vagy a műhely sokadik generációs tanulóiként, vagy a magántervezői praxisból már vállalkozóként indultak, akik a mai miskolci építészetnek szintén jelentős formálói. Főépítészi kabinetünk igyekszik a legfiatalabbaknak is lehetőséget adni, bevonva őket a tervtanácsi és stratégiai munkába, ötletpályázatokba is, s ennek eredményeképp valósulhatott meg pl. Révai Márton alkotóparkja.
Az elmúlt években is valósultak meg jelentős épületek. Pottyondi Péter az ország legbensőségesebb stadionját alkotta meg Diósgyőrben. Az Avasi kilátó lábához Puskás Péter és Taba Benő terveztek a tájba simuló, a kilátó megjelenését nem zavaró landart vendéglátó egységet. Jelentős még az új egyetemi könyvtár és levéltár (Puskás Péter), a kosárlabda-aréna (Szabó Tibor), a Szeleta Látogatóközpont (Vasáros Zsolt), a Kemény Dénes Sportuszoda (Kováts András), az Ellipsum tapolcai fürdő (Wolfgang Vanek), illetve nagyobb ipari csarnokok (LG Magna, Chervon, Bosch). Megörököltem a Diósgyőri vár sok vitát kiváltó kiépítését, amelybe érdemben bele már nem szólhattam. Az elmúlt évek épületeire kifejezetten magas építészeti színvonal jellemző. Bízom benne, hogy ebben a tervezők felkészültsége mellett szerepe van a főépítészi kabinet és a tervtanács munkájának is. Érdekes példa a műemléki avasi református templom alatt jelenleg épülő új társasház (Szabó Tibor) esete. A kifejezetten jó telepítési koncepció megszületése után több, mint egy évig tartott a konstruktív egyeztetés a megfelelő építészeti formálás megtalálására. Bízom benne, hogy kabinetem alkotó módon segíti a tervezési folyamatokat. Tervtanácsaink vállaltan kiegyensúlyozottak, jó hangulatúak, progresszívek. Azt azért nagyon sajnálom, hogy a belváros műemléki jelentőségű területén nincs önálló hatáskörünk, így olyan, mintha csak a peremek főépítésze lennék.
Az egyes építészeti alkotások pesztrálásán túl a főépítészi kabinet legfontosabb tevékenysége a stratégiaalkotás. Ebben proaktívak vagyunk, nemcsak a vezetés által előírt feladatokat oldjuk meg, hanem folyamatosan termeljük föl a koncepciókat, javaslatokat. Elkészítettük az Avas megvalósítás alatt álló komplex fejlesztési stratégiáját. Összeállítottuk a várost 26 km hosszban összekötő patak mentén létrehozandó Szinva zöld folyosó programját. Előkészítettük az avasi kötélpálya megvalósítását, a város új főterének tervezését. Kvázi közlekedési kerekasztalt működtetünk a kabinetben, bevonva kerékpárosokon át a közlekedési vállalatig az érintetteket. A brainstorming megszülte a fenntartható közlekedési koncepciót, s megszületett a Zöld Kör átfogó rendszere, amely választ ad a belváros közlekedési kérdéseire a tömegközlekedés előnybe helyezésétől a gépjárműforgalom levezetésén át a forgalom- és parkolócsillapításig. Pilotprogramként vizsgáljuk egy lakótelep „15 perces” városrésszé alakításának lehetőségeit. A belváros tömbjeinek működő tőke bevonásával történő rehabilitálására akcióterveket készítettünk. Fölhagyott barnamezős iparterületeink feltárása, rekultiválása előttünk álló feladat. A személyes érdekeltségen túl a politika és a szakma közös sikerének gondolom, hogy a városvezetésben történt politikai váltás ellenére is bizalmat kaptam újabb öt évre, s így ezen stratégiák elindítása és végrehajtása folyamatos lehet, ezzel elősegítve, hogy ez az egész város sikere is lehessen.
Végezetül egy érdekesség. A szocializmusban a „múltat végképp eltörölni” szellemében nagyfokú rombolások is történtek. Viszont a rendszernek nem volt ideje mindent be is építeni, így Miskolcon sok foghíj, hely van, nem kell hozzá (már) a belvárosunkba belebontani, hogy újabb, az elején is említett „karátokkal” gazdagítsuk az épített környezetet. Óriási lehetőség szép feladatokra építésztervezőknek!
Szunyogh László
Miskolc MJV főépítésze
