Debrecen városának dinamikus fejlődése és ezzel együtt a belváros építészeti léptékének átalakulása különösen fontossá tette a szerény számban megmaradt építészeti örökség védelmét. Kiváltképp igaz ez a belváros meghatározó hangulatát adó polgári lakóházakra, vagy ahogy a helyiek emlegetik, a „cívisházakra”. Az elmúlt években megerősödött és tettre kész civil szervezetek (pl. a Debreceni Városvédő és -szépítő Egyesület, Cívisházakért informális csoport) küldetésüknek tekintik a vészesen kis számban megmaradt történeti értékeink védelmét, a Szabó Magda művei által széles körben megismert debreceni belvárosi hangulat eszmei örökségét. A civil szervezetekkel karöltve két fiatal évek óta kutatja és rendszerezi a város épített értékeit. Harangi Attila építész és Löki Viktor fotográfus 2019 és 2021 között 21 debreceni cívisház és azok lakóik történetét dokumentálták a Debreceni cívisházak és lakóik nyomában című könyvükben. Mindezek a nemes cívis törekvések úgy válhattak igazán erőssé, hogy a város vezetősége az ügyük mellé állt.
„Debrecen arculatát jelentős mértékben meghatározzák a helyi identitást tükröző épületek, melyek megóvása, fenntartása és ezáltal a hagyományos cívis építészeti karakter fennmaradása egyik legfőbb célja a város önkormányzatának, ezért 2023 májusában hagyományteremtő céllal hívta életre közgyűlésünk Az év cívisháza elismerést.
Első díjazottakként 2023. szeptember 18-án a Szepességi utca 51. szám alatti ingatlan tulajdonosai, Kerek Attila és Kerek-Jászovics Anita vehették át az elismerést…”
(Forrás: https://www.debrecen.hu/hu/debreceni/civis-ertekek/)
A ház szakmabeli tulajdonosai példát mutattak és remélem sokan választják még ezt a kicsit sem könnyű utat. A ház megismerésében és múltjának felkutatásában nélkülözhetetlen segítséget kaptunk dr. Horváth Pétertől. Irányítása alatt az egyetemi hallgatók megmodellezték a főbb építési és átalakítási fázisokat. Az újjászületés minden résztvevője számára azért is kijár az elismerés, mert sem a tervezés, se pedig az építés időszakába semmilyen védettség sem volt az épületen, mégis minden mérnök és minden mester úgy tekintett a házra, mint védett, becses kincsre.
A környék ezen struktúrájának kialakulásával a XVIII. század második feléből – a legújabb kutatások alapján az atlasz az 1763–1769 közötti állapotokat tükrözheti –, a ránk maradt első részletes térkép szerint az épület – a 414-es számú porta a Piatz utcai városrész V. tizedében – falusias jelleggel bírt. Hézagosan, úgynevezett fésűfogas elhelyezkedéssel, pince nélkül, egyetlen téglatömbként valósult meg talán a XVIII. század első felében a telek északi oldalán, amit befoglaltak a ma is álló tömbbe.
A XIX. század II. felében, 1872-ben készült kataszteri felmérések szerint viszont már a jelenlegi utcafronti kialakítás jól látható. Valamikor az 1800-as évek első felében, esetleg közepén – ami a legvalószínűbb, az 1802-es és/vagy 1811-es nagy tűzvészek után, feltehetően azonban talán még az 1820-as években – az egykori utcafrontot részlegesen visszabontva egy utcával párhuzamos rész épült az alatta található pinceszinttel, valamint a házat belülről ölelő jelenleg zárt „kerengővel”.
Erre a beavatkozásra utalhat a fedélszék vizsgálata, ahol fellelhetők a jelenlegi szerkezet struktúrából kilógó öregebbnek tűnő gerendák. Az a szembetűnő tény sem elhanyagolható, hogy a műemléki védettséget élvező szomszédos saroképület szerkezeti megoldásai kísértetiesen hasonlóak, sőt gyanítható, hogy egy mester keze nyomát hirdetik.
A város ezen része a Külső vásártér kialakulásával kap igazán jelentőséget. Ebben az időben a Szepességi utca a város vigalmi negyedeként nyüzsög borozókkal, szállásokkal stb. Az 1869-es népszámlálás szerint a Szepességi utca 51. szám – akkoriban az 1659-es számú városi porta – Gombos Ferencné tulajdona volt és átmenő telekként ekkoriban össze volt nyitva a mögötte nyugati irányban húzódó másik telekkel. Bérlőként Szabó József és Klein József (Zemplén megyei) bormérők bérlik. Az utca neve 1745-től egészen 1912-ig bizonyosan Tizenháromváros. Valószínűleg a 13 elzálogosított szepesi város után, melynek vásározói itt rakhatták le áruikat raktározás céljából.
Valószínű, hogy a XX. század első felében is jómódú család lakhatta – 1914-ben Gombos Ferenc vendéglőst, talán az előző tulaj fiát találjuk ezen a helyen –, erről tanúskodhatnak a szecesszió hatását idéző belső ajtók (kékesszürke színben) és a parányi gyártási hibákat hordozó hengerelt üvegek. 2016 tavaszán restaurátori feltárás történt, amikor is felszínre került az áthajtó kazettás mennyezetének festett díszítése. A tulajdonos ezek helyreállítását tervezi. Az épület belső terein is felfedezhető a mennyezet díszítése, ez azonban elszórt színmintákon kívül nem ad kézzel fogható támpontot. A belső nyílászárókon talált kékesszürke szín itt is fellelhető.
A Szepességi utca a történelmi belváros egy jelentős területét alkotja, környezetében a még fellelhető és már eltűnt emlékekkel. A középen végigfutó aszfaltutat két oldalról parkolósáv szegélyezi. Az épületek rendre utcafronti beépítéssel, zárt sorúan helyezkednek el utcával párhuzamos gerincű magastetőkkel. Az épület közel esik a Széchenyi utca és a távolsági buszvégállomás csatlakozásához, ezáltal az amúgy is jelentős gépkocsiforgalom intenzív gyalogosforgalommal társul. Ez a jelentős mozgás noha nem az épület közvetlen frontját érinti, mégis közelsége érezhető hatást gyakorol.
A Szepességi utca egy kissé megkopott, megfakult homlokzata előtt állva érezhető az erő, amit sugároz. Szelíden formált díszítése a lizénák sora, melyek markáns lábazaton nyugszanak és szolidan formált párkányzatban végződnek. Erős kapuzata és visszafogott díszítése nem a hivalkodást szolgálják.
A ház tonnányi tömege szilárdan áll. A kapuzat mögött feltárul az áthajtó gyönyörű arányú tere, melyet kazettás dongaboltozat, csehboltozatokkal szegélyezett hullámzás zár le. Padozata gyönyörűen túlégetett tégla. Megdöbbentő a belső terek ezen nyitánya. Innen lépcső vezet a pinceszintre. A lépcső traktusából két haránt irányú boltív osztotta pinceszintbe érkezünk. A tér nyomott, mégsem érezzük a teret pincezugnak, raktározáson kívül másra használhatatlan kiszolgálószintnek. Az áthajtó (később lezárt) végfalán nyíló ajtón keresztül jutunk az udvarba. Az épület L-alakban formált tömbje az utcafronti és az északi oldalon végigfutó tömeg által határolt tér. Léptékében tökéletesen illeszkedik határoló tömegeihez és fekvése által szinte telítődik a fénnyel. Az udvarról két bejárat visz a földszintre. Mindkettő a főfunkciókat körbeölelő boltozattal fedett térbe vezet. Az utcafronti tömeg két nagy méretű szobát rejt, míg a hátrafutó tömb kiszolgálóhelyiségek és további szobák sorát fűzi. A „kerengő” pincelejárat fölé eső részén juthatunk a padlásra. A tetőszerkezet gondosan kivitelezett feszítőműves ácsmunka, mely egyszerű nyeregtömege jelenleg palafedést hord.
A tulajdonos az épület megannyi értékének megőrzése mellett egy mai értelemben vett átalakítással továbbra is lakóépületként kívánta használni a házat. A földszint tereit egyben tartva, sőt az idők során aprózódott funkciók egybefogásával impozáns lakótereket akart kialakítani.
Az utcafronti szobák újragondolásával és összenyitásával egy nappali-étkező teret alakítottunk ki, melyet egyben tartva, mégis elválasztva szintmagas keret nélküli üvegfüggönnyel szeparáltuk. A kialakított konyha és a kiszolgálóhelyiségeken kívül egy szülői hálótér jött létre, mely két korábbi szoba helyét használja. A szülői lakótérben hálórész, fürdő, gardrób és a belmagasság adta lehetőségek miatt olvasógaléria valósult meg.
A tervezői koncepció ilyen találkozása a megrendelői igényekkel, ahol az aprózódásmentes nagy terek létrehozása a cél, mindenképpen szerencsés összhang. A kerengő padlásfeljárata helyén alakítottuk ki a három szintet összekapcsoló csigalépcsőt. A pinceszinten létrehozott kiszolgálóhelyiség, a szabadidős terek, illetve a tetőtérben kialakított lakórész mind-mind a földszint tisztán tartott, nagyvonalúan kezelt tereit hivatottak szolgálni. A padlás a tetőszerkezet miatt nem volt alkalmas a lakóhasznosításra, ezért annak elbontását és új tetőszerkezet építését határoztuk el. Itt alakult ki a gyerekek élettere.
Az elbontott tetőszerkezet patinás faanyaga az átalakítás után a belsőépítészeti elemek részeként több helyen megjelenik a beltérben, például a földszinti hálószoba galériájának szerkezeteként.
A tervezett tetőszerkezet külső geometriája teljes mértékben megegyezik az eredeti tető formájával. A kocsiáthajtót az utólagos befalazások eltávolításával az udvar felé újra megnyitottuk. Az utcai homlokzat felőli tekintélyes kapuzatot az eredeti hangulathoz illeszkedő módon újragondoltuk.
Az udvar, annak méretéhez alkalmazkodva, komplex kis egység. A korábban teljes egészében burkolt terület a hajdani kocsiforduló képéből merített körkörös struktúrává alakult, melynek középpontját nagy lombú fával erősítettük. Az épületen történt bármilyen beavatkozás kivétel nélkül mélyen tiszteletben tartotta a ház szellemiségét, értékeit (pl. a nappaliban nyitott üveghártyában újraértelmezett régi ajtók, a „kerengőbe” telepített lépcső, az egyben tartott terek stb.).
Minden tervezés során felhasznált eszköz azt a célt szolgálta, hogy azok ne csak megmutassák, hanem ha kell, felerősítsék az épület rendszerét, tektonikáját.
Dr. Horváth Péter
Barabás Lajos építész
Tervezés éve: 2015–2016
Kivitelezés éve: 2017–2019
Generáltervező: ARCHI-BAR Építész Stúdió
Építésztervező: Barabás Lajos
Építésztervező-munkatársak: Tarcsi László, Czirják Róbert, Nagy Dénes, Kelemen Stella
Épületszerkezetek, utólagos szigetelések: Higi Balázs
Statika: Kocsis Attila
Épületgépészet: Bodó Béla
Épületvillamosság: Kerekes László
Tetőszerkezet és bádogosmunka: Kujbus Mihály
Az elkészült épület fotóit Varga Attila készítette.
